Régen is hallgatóztak

lehallgatás a múltban

A kíváncsiság örök mozgatórugója az emberiség fejlődésének. Az  információéhség nem csak a modern kor velejárója, hanem már régi időkben is alapvető emberi tulajdonság volt.

Az ősi angolszász jog is büntette már a hallgatózókat, akik mások otthonában bújtak meg, hogy lehallgassák azok titkait. Az ókori Kínában, a katonák, hogy elkerüljék az esetleges kihallgatást, beszéd helyett rajzoltak a tenyerükbe. A telefon elterjedésének korai időszakában a telefonos kommunikáció osztott vonalon történt, amely lehetővé tette, hogy mások is belehallgassanak a privát beszélgetésekbe.

Leon Theremin szovjet-orosz fizikus fejlesztette ki a hat méter vastag betonfalon is áthatoló, Burán (Vihar) nevű lehallgató-berendezést. 1947-ben, az akkori Moszkvába akkreditált amerikai nagykövet, Averell Harriman új rezidenciába költözött. Beköltözése alkalmával szovjet úttörők egy, az amerikai címerállatot, a halászsast ábrázoló fafaragvánnyal ajándékozták meg, amelyet a nagykövet a dolgozószobája falára függesztett. Amikor tudomására jutott, hogy legbizalmasabb beszélgetéseiről az orosz kémszolgálat értesült, elrendelte rezidenciája átkutatását. A CIA legjobb szakemberei keresték az elrejtett lehallgató berendezést, de nem találták meg. A hagyományos eszközökkel felderíthetetlen, addig ismeretlen alapelven működő, miniatűr készüléket csak egy véletlennek köszönhetően, öt évvel később fedezték fel a dolgozószoba falán függő faragott sas szemében. A Theremin professzor által kifejlesztett, áramforrást nem igénylő készüléket a ráirányított mikrohullámú sugárnyaláb működtette. A nagyhatósugarú lehallgató berendezés végpontja az ablaküvegek rezgését érzékelte és alakította hanggá, infravörös fénysugár segítségével.

lehallgatás felderítése régen

Napjainkban,

a „poloskák” felderítése, azaz a lehallgatás felderítése  egyre nehezebb, ezért komoly technikai háttér és felkészült szakemberek közreműködése szükséges a sikerhez. A kisméretű poloskák bárhol elrejthetőek, például a tárgyalótermek asztalai alá, kapcsolókba és dísztárgyakba is. Működésükkor jeleket bocsátanak ki, amelyek speciális eszközökkel bemérhetők. A rádiófrekvenciás felderítés mellett azonban szükség lehet más jellegű ellenőrzésre is, professzionális eszközeink akár a tapéta mögött elrejtett készülékeket is képes felfedezni. A kikapcsolt vagy inaktív állapotban lévő lehallgatókat viszont csak speciális ultra érzékeny hőkameránk találhatja meg, ugyanis ilyenkor az általuk kibocsátott minimális hő árulkodik jelenlétükről.

Fontos, hogy ne becsülje le a veszélyt! Jobb aggódni, mint meglepődni.

Comments are closed