Egyértelmű eredmények

Mik a vagyonvédelmi trendek a kiskereskedelemben? Hogy látja a piacot a megbízó és a szolgáltató? Erről kérdeztük Horváth Csobánt az Intersport ügyvezető igazgatóját és Kovács Györgyöt a JUSTICE Security tulajdonosát.   Az Önök tapasztalata szerint változott-e a vagyonvédelmi cégek szerepe a kereskedelemben? Horváth Csobán: Egy megbízó számára három dolog fontos, és ez nem változik. (1) A hatékony vagyonvédelem, aminek az eredménye kézzelfogható: az alacsony leltárhiány. (2) Az alacsony, de a partneri viszonyt garantáló költségek. (3) A nyugalom, vagyis nem szeretnénk ezzel a területtel sokat foglalkozni, szeretnénk ezt a partnerünkre bízni. Kovács György: Mi is éreztük ügyfeleink részéről ezt az elvárást, ezért lett JUSTICE Security szlogenje: „Minden rendben”.  Véleményem szerint a kereskedelemben dolgozó vagyonvédelmi cégnek nem a szerepe, hanem a jelentősége és az eszközparkja változik. Mi bevezettük a Complex Store Security rendszert, amiben optimalizálható az élőerő és a technikai védelem. Ennek eredményeképpen ügyfeleinknél a leltárhiány a piaci átlag ötödére esett vissza, ami összességében már milliárdos megtakarítást jelent.  

Inter.jpg

  Mit jelent az informatika fejlődése a kereskedelmi vagyonvédelem terén? Horváth Csobán: Az Intersportban ez úgy jelentkezik, hogy a drága, élőerős őrzés aránya fokozatosan csökkenthető lett. A meglévő technika optimalizálása (pl. hagyományos helyett dómkamera) mellett a legújabb fejlesztések is megjelennek, így van olyan boltunk, ahol már üzemel a POSeidon System kasszafelügyeleti rendszer. Kovács György: Az utóbbi időben változtak az elkövetési módszerek, és a leltárhiány egyre nagyobb részét okozzák a belső elkövetők, pl. a pénztárosok. Ezek felderítésében, illetve megakadályozásában páratlan eszköz a POSeidon rendszer, amelyet már külföldön is egyre több helyen használnak, a hazai, több mint 500 kiskereskedelmi egység mellett. Ezen kívül egyéb saját fejlesztésű eszközök (pl. Just-in-Time, Heureka, JustRec) segítségével tudjuk javítani a vagyonvédelem hatékonyságát. A lényeg a rendszerszemlélet.   Milyen szempontok alapján, és miért választotta az Intersport a Justice Securityt vagyonvédelmi partnerként? Horváth Csobán: A kereskedelem terén bizonyított egyedülálló tapasztalat, a referenciák és a stratégiai hozzáállás miatt döntöttünk az JUSTICE Security mellett. Mivel ez nem most volt, így a munkakapcsolat tapasztalatai alapján mondhatom, hogy jól döntöttünk. Nálunk kiemelten fontos az őrök megjelenése, viselkedése és intézkedési kultúrája, a cég pedig rugalmas és ügyfélcentrikus.

Comments are closed